Kányi Görög Katolikus Egyházközség
Menü
 
Egyházközség története
 
Lelkiségünk
 

HÍREK, ESEMÉNYEK
HÍREK, ESEMÉNYEK : Haranggal gazdagodtunk

Haranggal gazdagodtunk

paróchus  2009.12.15. 18:32

    Régi vágya teljesült Krasznokvajda hívő közösségének, mert immár van harangunk. A községben 2000-ben lett fölszentelve a görög kápolna Keresztelő Szent János születése tiszteletére, amely azóta folyamatosan gazdagodott.


     2003-ban készült az ikonosztáz, s ma már föl vagyunk szereve minden szükséges szertartási eszközökkel. Tavaly ablakcserékre is sor került, s így a kápolna már külső-belső megjelenésében is templomformát sugároz.

      2009. december 8-án kaptuk meg a csenyétei volt görög-római katolikus kápolna harangját, amely ma már sajnos senkinek sem szól. Csenyétén ugyanis már nincs hívő közösség, s a kápolnát is lebontották azóta. Tóthszegi István baktakéki paróchus atya áldásával és segítségével - a deteki plébánossal egyetértésben - leszereltük és elhoztuk Krasznokvajdára a régi harangot, amelyet még Eperjesen öntöttek.

      Az Úr segítségével gazdagodtunk, s reményeink szerint hamarosan egy harangtorony építésével szeretnénk teljessé tenni a kápolnát, ahol a harang is helyére kerülhetne.

       Krasznokvajdán 100 felett van a görög hívek száma, s nagy részük fiatal, vagy középkorú család. E szám jelentősnek mondható, aki ismeri a Cserehát viszonyait. Templomba járó közösségünk még kicsiny, de összetartó. Adja az Úr Isten, hogy minél több testvérünk megtalálja a szép kápolnánk felé vezető utat! Segítsen minket abban, hogy a harang majdani hangja eljusson a krasznokvajdai hívek fülén át a szívükig...

 
Szent Illés Webrádió
 
Látogatók
Indulás: 2009-11-30
 
Képtár
 
Ajánlott oldalak
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG