|
Egyházközségünk a Görög szemlében
paróchus 2010.02.26. 18:57
Nagy megtiszteltetés érte a Kányi egyházközséget, mert a Görög Katolikus Szemle idei. februári számában egyházközségünk bemutatkozó cikke is megjelent fényképekkel gazdagon illusztrálva. Íly módon távolra eső és kicsiny közösségünket megismerheti az egész egyházmegye. A cikket itt olvashatják el.
Bemutatkozik a Kányi Görög Katolikus Egyházközség
Kány egy kicsiny község, amely a Cserehát legészakibb részén, Miskolctól északra kb. 60 km-re, a magyar-szlovák határhoz közel fekszik. Itt található Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legrégebbi görög katolikus temploma, amely a legszentebb Istenszülő elszenderülésének van szentelve.
A Kányi egyházközség alapítási éve: 1781. Előző évekről nincsenek adataink. Első ismert lelkész Joann Vitkovszky (1781-1800), az ő idejében épült a kányi templom. Az egyházközségi anyakönyvek az 1788-as esztendőtől vannak vezetve egészen napjainkig, mint ahogy fennmaradtak más régi iratok is a kezdetektől napjainkig.
Az egyházközség alapítói ruszin görög katolikusok voltak, akiket a XVIII. század második felében Kányban telepítettek le. Ezek a ruszinok Szepes és Zemplén vármegyékből (ma: Kelet-Szlovákia) származtak, s telepedtek meg a községben és környékén. Szívesen jöttek ide, hiszen a településen nem volt nagybirtok, amely valamelyest engedte a lakosság önállósulását. (A kányi templomban az istentiszteleteket egészen az 1900-as évek elejéig egyházi szláv nyelven végezték. Ma azonban már senki sem beszéli a ruszin nyelvet a községben.)
A templom 1785 és 1797 között épült kőből és téglából Jakab kőművesmester és társai által. A templom a lelkész és a környékbeli hívek nagy buzgóságából épülhetett fel. Ez a magyarázata annak, hogy egy ilyen kicsiny, „eldugott” községben ilyen szép, tágas késő-barokk templom áll, ráadásul ilyen gazdag és művészi templombelsővel és berendezéssel. Trianon előtt a Kányhoz tartozó kilenc község (filia) görög hívei a kányi templomba jártak és ott éltek istentiszteleti életet. Ezek a községek következők voltak: Büttös, Perecse, Krasznok-vajda, Buzita, Reste, Jánok, Péder, Litka, Alsólánc. (A dőlt betűvel szedettek maradtak csonka-Magyarország területén 1920 után.)
A templomot 1797. november 5-én szentelte fel Bradács Mihály kassai általános helynök (vicarius generalis). A templomtorony csak később, 1805 és 1807 között épült fel.
1854-ben kerültek megfestésre az egész vidéken, sőt Felső-Magyarországon is egyedülálló ikonosztáz ikonjai Boda József által. Valószínűleg maga az ikonosztáz fa állványzata már sokkal korábban elkészülhetett. Az ikonosztáz faragása a késő-barokk művészet kiemelkedő és egyedi alkotása. Szintén figyelemreméltó a templom teljes berendezése: a felajánlási asztal ikonja és faragása (XIX. sz. eleje), a Szent Sír és az oltárasztal képei és faragása (1820-as évek), a szószék (1834), a régi körmeneti kereszt (1863), régi sírlepel (XIX. sz. vége).
Megállapítható, hogy a XIX. század folyamán – az egyházi sematizmusok adatai szerint – a Kányi egyházközség az egész vidék egyik legnépesebb paróchiája volt. Az idők folyamán azonban nagy mértékben lecsökkent a hívek száma, amit csak nagyvonalakban jelzünk az alábbi táblázat alapján.
|
|
1806
|
1851
|
1878
|
1903
|
1941
|
1982
|
2001
|
|
Hívek összlétszáma
|
1516
fő
|
1628
fő
|
992
fő
|
919
fő
|
1007
fő
|
348
fő
|
237
fő
|
Míg a XIX. században a gyakori járványok járultak hozzá az egyházközség híveinek csökkenéséhez, 1920-ban Trianon miatt – az új országhatár meghúzásával – a paróchia híveinek java részét veszítette el, s így a filiák zöme Szlovákiához került. Az 1970-es évektől pedig a faluromboló politika miatt (Tsz-ek megszűnése, munkahelyek hiánya, rossz közlekedés, iskolák bezárása stb.) híveink tömegesen vándoroltak el erről a vidékről főleg Miskolcra és környékére.
Ezek ellenére a Kányi egyházközség, ha kisebb lélekszámban, de ma is egy élő közösség. Erős a templomhoz való ragaszkodás és a hagyományok megtartása (elhunytakról való megemlékezések, Miklós napi szentelés, házszentelések, templombúcsúk és az ünnepek méltó megtartása stb.). Kányban és a filiákban szépen látogatják a Szent Liturgián kívüli szertartásainkat is (vecsernye, Paraklisz, nagyböjti istentiszteleteink stb.) A Kányból elszármazottak is ragaszkodnak a régi templomukhoz, így az év legjelesebb ünnepein megtelik a templom. A 2007-es schengeni határmegnyitás óta pedig Szlovákiából is sokan átjárnak hozzánk; pl. a múlt évi templombúcsúra sok-sok autóval érkeztek. Évi vagy alkalmi zarándoklatainkra (Máriapócs, legutóbb Klokocsó) is szépen jelentkeznek az egyházközség hívei. Hitoktatás a Krasznokvajdai óvodában és általános iskolában folyik, ahol a görög gyerekek – hála Istennek – szép számmal járnak hittanra.
Szomorú tény, hogy az anyaegyház és a szomszédos Perecse község mára már nagyrészt elöregedett, ám Büttösön és Krasznokvajdán szép számmal élnek fiatal családok is, akiknek természetesen nehéz a megélhetésük. Kisfalusi János atya szavai szerint „élnének, ha hagynának nekik”.
Fontos megemlíteni, hogy a paróchiához három filia is tartozik. Krasznokvajdán 2000-ben lett fölszentelve egy kápolna Keresztelő Sz. János születése tiszteletére, mára már ikonosztázzal és minden szükséges eszközzel el van látva. A kápolnát egy kis számú, de összetartó, erős közösség látogatja. A faluban egyébként száz görög hívő él.
Büttösön az 1960-as évektől előbb egy házikápolna, majd 1989-től a volt iskolaépület tantermi része lett kápolnának kialakítva, melynek búcsúünnepe: az Istenszülő köntösének elhelyezése (a római egyházban: Sarlós Boldogasszony). Mintegy hetvenöt görög hívő él a faluban, akik a római katolikus hívekkel együtt vesznek részt a templomi istentiszteleteinken. Egyébként az egyházközség legélőbb, legaktívabb filiája Büttös.
Perecsén a legnehezebb időkben (1948-ban) épült a görög katolikus templom nagy lelkesedéssel, a hívek buzgóságából Petrássevics Miklós paróchussága idején (1940-1952). Mára sajnos alig húsz hívőnk lakik a községben, melynek temploma már csak búcsúkor telik meg.
A jelen állapot így elszomorító, mert az egész Cserehát – s főleg az északi része – pusztul: a falvak elnéptelenednek, nincs munkalehetőség, nincsenek iskolák, nincs élettér az emberek számára. Tehát látszólag nincsen jövő… Ám a jövő – hitünk szerint – nemcsak emberi kezekben van, hanem az Úr Isten kezében is. Ezért vagyunk optimisták, hogy van még jövője ennek a vidéknek. Amíg vallásos emberek lakják ezeket a falvakat – a vallásukat gyakorlók aránya pedig szépnek mondható a Cserehát hagyományos falvaiban – addig nem kell aggodalmaskodnunk, hanem lehetőségeink szerint – papoknak és híveknek egyaránt – tenni ezért a vidékért, s az itt élőkért…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
