Böjti készület egyházközségünkben
paróchus 2010.03.07. 17:42
A Szent Nagyböjt első felében volt alkalmunk lelkileg megerősödni és a célt újra kitűznünk lelki szemeink előtt, egyrészt a szép böjti szertartásunk, másrészt az elmélkedés által.
Február 26-án (péntek) a krasznokvajdai templomunkban végeztük az Előre megszenteltek Liturgiáját, amelyen Jeviczki Ferenc abaújszántói esperes gyóntatott és tartott elmélkedéts Noé ősatya és a vízözön történetéből kiindulva. Szép számmal járultak hívek a gyónás szentségéhez is.
Március 4-én (csütörtök) pedig Büttösön tartottuk meg ezt a szép bűnbánati Liturgiánkat, ahol Petrasevits Dénes encsi főesperes atya gyóntatott és mondott elmélkedést a nagyböjti olvasmányaink és a böjti vasárnapok témáját véve alapul. Hála az Úrnak mindkét alkalmon vettünk részt keresztény hívek, ha nem is hatalmas létszámban.
Jó volt látni, hogy vannak közösségünkben, akik számára fontos a közös imádság, akik nem csak kötelességtudatból, hanem tiszta szívből jönnek a templomba, mert ott az élő Istennel találkozhatnak a Liturgiában. Hogy is énekeltük az Előre megszenteltek Liturgiáján? "Élő hittel és szeretettel közeledjünk, hogy az örök élet részesei legyünk." Senki se késlekedjék tehát, hiszen nagy felelőtlenség lenne, ha kényelemszeretetből, vagy lustaságból, vagy bármi egyéb okból kizárnánk magunkat az élő és a Liturgián jelenlévő Úrral való találkozásból. Isten pedig irgalmas és emberszerető, mert a nagyböjt napjaiban sem hagy magunkra minket, nem vagyunk egyedül a testi-lelki küzdelemben. S nem csak kegyelmet, erőt ad az Úr, hanem éltető és legdrágább testét és vérét adja a Benne hívőknek, amely nélkül nem lehet "jó harcot harcolni", sem a "böjt futását bevégezni".
További kitartást adjon nekünk az Úr a böjt második és előttünk álló felében!
|