Kányi Görög Katolikus Egyházközség
Menü
 
Egyházközség története
 
Lelkiségünk
 

Lelki írások
Lelki írások : Az ortodoxia évszázadokon át megjelenő nagy csodája

Az ortodoxia évszázadokon át megjelenő nagy csodája

paróchus  2010.03.21. 19:44

 

A jeruzsálemi Szent Sír templomban minden év Nagy Szombatján (a Nagy Hét szombatján) éjfélkor megismétlődik a Szent Láng nagyszerű csodája, amely megérint, hatással van, megörvendeztet, boldogságot és hitet hoz azoknak, akiknek megadatik az a megtiszteltetés és áldás, hogy ott lehetnek a Szent Láng szertartásán.

 

A világ minden népéhez fordulok most, tudva azt, hogy egy bűnös ember vagyok, de olyan, aki megpróbálja életét a hit által jobbá tenni. A legirgalmasabb Isten tett engem méltóvá arra, hogy megláthassam és megérinthessem az Ő Szent Lángját. Kötelezve érzem magam arra, hogy őszinteséggel és töredelemmel írjak erről a megrendítő csodáról, hogy az ismert legyen mindenki előtt, aki nem is tud róla; és kívánom, hogy ők is elmenjenek, és azt közelről láthassák.
 
A csoda leírása
 
1.A Szent Sír előkészítése: Nagy Szombat reggel a Szent Láng szertartása előtt megtörténik a Sír nagyon alapos ellenőrzése, majd azután az aznap reggel elkészített méz és viasz keverékével lepecsételik azt. Ez az ellenőrzés úgy történik, hogy mindenki meggyőződhessen arról, hogy semmi olyan nincs a Szent Sírban, ami lángot okozhatna. Miután a sírt lepecsételték, az elöljárók megpecsételik azt saját pecsétjeikkel.
Az összes többi felekezet, melynek birtokjoga van a Szent Sírban, nagy érdeklődést mutat ezen eljárás irányában. Ez az érdeklődés nem egy mellékes dolog. Ha (akár) egyetlen évben nem történik meg a csoda, amikor a görög ortodox patriarcha végzi a szertartást, akkor a többi felekezetek megpróbálják majd maguknak megszerezni a Szent Sírban az elsőséget.
Az ellenőrzés 10 órakor kezdődik és 11 órakor fejeződik be. Miközben ez történik, ortodox arabok demonstrálnak a templomban ortodox jogaikért. Azt is meg kell jegyezni, hogy a Szent Sírnak ezt az aprólékos ellenőrzését figyelik az örmények és más felekezetek jelenlévő tagjai is.
 
2. A Szent Láng szertartása: A Szent Láng szertartása 12 órakor kezdődik és három szakaszból áll: a.) litánia[1], b.) a patriarcha belépése a Szent Sírba, c.) a patriarcha imádsága a Szent Láng lejöveteléért.
A hagyományt követve Nagy Szombat éjfélkor a görög ortodox patriarcha és kisérői – főpapok, papok és diakónusok – belépnek a Szent Sírba, mialatt a harangok gyászos hangon konganak. A patriarcha belépése előtt a Szent Templom sekrestyéjének az őrzője odahozza a ki nem alvó olajmécsest (ezt helyezik ki aznap, hogy majd a Szent Lánggal meggyújtsák). Jakab apostol templomának belső bejáratán át lép be a patriarcha a templomba és leül a patriarchai trónusra. Azután az örmények, arabok, koptok, és más (egyházak) képviselői kezet csókolnak a patriarchának, hogy így elnyerjék annak a jogát, hogy megkapják majd a Szent Lángot. A kiváltságok alapján, ha nem csókolnák meg az ortodox patriarcha kezét, nem lenne rá joguk, hogy a kezeiből megkapják a Szent Lángot. Rögtön ezután kezdődik a szent istentisztelet, melynek során háromszor is megkerülik a Szent Sírt, majd megállnak a Szent Sír előtt, ahol a tisztségviselők is állnak.
A litánia után a Szent Sír lepecsételését megbontják, a patriarcha leveszi főpapi ruházatát és csupán fehér papi öltözete marad rajta. Azután Jeruzsálem kormányzója, valamint a rendőrség vezetője mindenki szeme előtt megvizsgálják a patriarchát, hogy mindenki megbizonyosodjon afelől, hogy semmit sem visz be (a sírba), amivel tüzet tudna gyújtani.
Ezután a patriarcha őszentsége[2] átveszi a kialudt (nem égő) fáklyákat, és belép a Szent Kivórionba[3] az örmény kísérővel. A Szent Templomban és a Szent Sírban az összes lámpást eloltják és semmi (fényforrás) nincs bekapcsolva.
 
  
 
3. Hogyan jelenik meg a Szent Láng: A Szent Sír belsejében a patriarcha térdepelve imádkozik, és olvassa a különleges kérő (imádságokat) kérve a mi Urunkat, Jézus Krisztust, hogy küldje le ajándék gyanánt a Szent Lángot az emberek megszentelésére. És a legnagyobb csendben, éppen abban az órában, amikor a patriarcha imádkozik, egy sóhaj hallatszik és majdnem egy időben mindenünnen átszűrődnek a Szent Láng kék és fehér felvillanásai, mintha fényképezők vakuinak milliói lennének bekapcsolva, átjárva a falakat és csodálatos módon meggyújtva az összes mécseseket (a templomban). A Szent Sírban lévő fáklyákat is – melyeket imádsága közben a patriarcha kezében tart - fellobbantja a Szent Láng. A tömeg ujjongásban tör ki, miközben az öröm és hit könnyei törnek elő az emberek szemeiből.
Néhány pillanatig a Szent Láng (egyáltalán) nem mutatja a tűz tulajdonságait. Ez az első percekben történik így, miután a patriarcha kijön a Szent Sírból és átadja a népnek a Lángot. Bárki megérintheti a 33 gyertya lángját, és nem égeti meg magát. 33 perc elteltével a láng a megszokottá válik.
 
Általánosságban a Szent Lángról
 
Egyedül a görög ortodox patriarchának van meg az az előjoga, tisztelete, és hatalma, hogy elvégezze ezt a szertartást. Történtek kísérletek más felekezetek részéről is arra, hogy előidézzék ezt a csodát, de ez nem sikerült nekik. Például 1549-ben a történelmi feljegyzések szerint az örmények megvesztegették Murád szultánt, hogy adjon nekik engedélyt arra, hogy bemehessenek a Szent Sír Templomába és elvégezzék a szertartást. A szultán valóban megadta nekik az engedélyt, az örmények pedig beléptek a templomba, és kizárták az ortodoxokat. Az ortodox patriarcha, amikor látta, hogy az örmények a templomban vannak, szomorúsággal eltelve letérdelt és a templomon kívül imádkozott közel az egyik oszlophoz. Hirtelen meghasadt az oszlop és onnan tört elő a Láng meggyújtva a patriarcha fáklyáit. Az agarénusok[4] emírje az út melletti minaretből figyelte őt. Amikor ezeket az eseményeket látta, felkiáltott: „Nagy a keresztények hite! Egy az igaz Isten, a keresztények Istene! Hiszek Krisztusban, aki feltámadt halottaiból. Letérdelek Előtte, mint Istenem előtt.” Hitének megvallása után leugrott a minaretből, de nem sérült meg. A muszlimok elfogták őt és lefejezték. Ereklyéit a mai napig őrzik a jeruzsálemi Szent Szűz Monostorban.
A Szent Láng csodálatos módon jelképezi előttünk Krisztus feltámadását és (mintegy) emlékeztet rá. Istentől ajándékozott csoda ez évszázadok óta , mely a világ Világosságából ered, és ez a Világosság a világ számára: Krisztus. A tudomány nem képes megmagyarázni ezt a hatalmas csodát, és eddig még a tudományok sem próbálták ezt soha megmagyarázni, még elméleti módon sem. Ezenkívül, hogy is lehetne képes bárki arra, hogy megmagyarázzon egy igazi csodát?
Évente sok ember nézi meg a Szent lángot, és erőteljesen érzik maguk között Isten jelenlétét. Ennek a Lángnak kellene megvilágítania az emberiséget egy jobb jövő számára.
 
Az én tanúságom
 
1994 Húsvétján (Pászkáján) közelről figyeltem a Szent Láng szertartását, és amatőr kamerámmal videóra is vettem azt. Láttam a Szent Lángot a Szent Sír Templomon keresztül (haladva), és énelőttem is áthaladt a tömeg fölött egy lángcsóva, meggyújtva egy öreg ember fáklyáját is. Megérintettem a lángot, megmostam vele az arcomat és nem égetett meg. Mérhetetlen békesség töltötte el a lelkemet, és éreztem magamban, hogy az erőm is megnövekedett.
 
Forrás: http://www.holylight.gr/agiofos/holyli.html

(Ford. 2004. október 20)



[1] A görög szó „könyörgést” jelent. (ford.)
[2] Az eredeti szövegben „őboldogsága” szerepel. (ford.)
[3] A görög szó „serleget” jelent, de így nevezik az oltárasztal felé boruló baldachint is görögül. Jelen esetben a Szent Sír egyik elnevezése. (ford.)
[4] Az „agarénusok” elnevezés a bibliai Ágárra (Hágárra), Izmael anyjára vezethető vissza, akitől a hagyományos felfogás szerint az arabok származnak. A bizánci szóhasználatban az összes mohamedán népeket jelöli a szó.

 
Szent Illés Webrádió
 
Látogatók
Indulás: 2009-11-30
 
Képtár
 
Ajánlott oldalak
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak