Kányi Görög Katolikus Egyházközség
Menü
 
Egyházközség története
 
Lelkiségünk
 

HÍREK, ESEMÉNYEK
HÍREK, ESEMÉNYEK : Templombúcsú a felújított büttösi templomunkban

Templombúcsú a felújított büttösi templomunkban

paróchus  2011.07.13. 20:12

Vasárnap (június 26.) tartottuk meg a büttösi templomunk búcsúünnepét. Nagy öröm volt mindannyiunk számára az, hogy ekkora elkészült a templombelső felújítása is, amiért köszönet mindazoknak, akik adományaikkal segítették a nagy munkát.


A régi, tönkrement padlózat felszedése után következett az ún. szerelőbeton elkészítése, majd a teljes szigetelés (kátránypapírral). Erre helyezték a párnafákat, melyek közé beton került, majd ismét egy szigetelő réteg, végül az új fapadlózat borovi fenyőfából. Ezzel egy időben új járda készült az udvaron és a bejárati lépcső is kijavításra került. Végül a templombelső falainak javítása készült el és a teljes belső festés.

A fapadlózat elkészítése Ramács Csaba encsi asztalosmester, a festés pedig Ramács Tamás munkája, mindketten a falu szülöttei.

A templom oltárünnepét (július 2.), Istenszülő drága köntösének elhelyezése napját immár a szépen megújult  templomban tarthattuk.

Szombat este gyónási lehetőség volt, majd du. 6-kor végeztük az ünnepi vecsernyét litiával és kenyéráldással, végül halotti könyörgést imádkoztunk (panyichidát) név szerint is említve elhunyt szeretteinket és e szent hajlék elhunyt papjait, jótevőit és híveit.

Vasárnap de. 1/2 12-kor kezdődött az ünnepi Szent Liturgia, melyen szolgált és a prédikációt mondta Kondás András abodi paptestvérünk, akit származása Kányhoz és Büttöshöz kapcsol. A büttösi hívek meleg szeretettel fogadták András atyát. A Liturgia körmenettel és olajkenettel fejeződött be. Hála Istennek nagy számban vettek részt büttösi és innen elszármazott testvérek is az ünnepi Liturgián.

Köszönet és az Úr áldása szálljon mindazon testvéreinkre, akik adományaikkal elősegítették templomunk megújulását, és külön köszönetünket fejezzük ki a Miskolci Apostoli Kormányzóság vezetőinek a felújításhoz nyújtott nagylelkű támogatásért.

Dicsőség Istennek mindenért!

 

 
Szent Illés Webrádió
 
Látogatók
Indulás: 2009-11-30
 
Képtár
 
Ajánlott oldalak
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!